Melinda története 2. rész

Nyolcévesen, amikor bejöttek a kábelcsatornák csodálkoztam rá, hogy az angolok is pöszén beszélnek, ez nekem nagyon tetszett, azt hittem, hogy én azért beszélek pöszén, mert valójában az angol is az igazi nyelvem, és megkértem édesapámat, hogy tanítson meg a „másik nyelvemre”. Igazi szerelem kezdődött el akkor nekem az angol nyelv iránt. El kezdtem belemélyedni az angol nyelvbe, kultúrába, el kezdtem angol nyelvtanfolyamra is járni a sok torna, úszás, akupunktúra mellett, és végülis az angol nyelv tanulása hozta helyre a pöszeségemet.

20 évesen kikerültem Londonba egy nyelvtanfolyamra, ahol megtapasztaltam a társadalom részéről, hogy ehhez az állapothoz pozítívan, elfogadóan és toleránsan is hozzá lehet állni. Az nagy fordulópont volt az életemben, és olyan nagy hatással volt rám, hogy elvégeztem az angol szakot és az angol fordítószakot, majd fordítással és nemzetközi kapcsolatokkal kezdtem el foglalkozni.

Az egyetemen már érezhető volt, hogy a magyar társadalom már akkor kezdett nyitottá válni a „más emberek” iránt, én diktafont, a nemlátó évfolyamtársam pedig speciális laptopot kapott az egyetemtől, hogy így segítsék a tanulásunkat. Ebben az időben már a Humán Erőforrás osztályon dolgozott egy hölgy, aki az ilyen „más” emberekkel foglalkozott, és őt bármiben amiben elakadtunk, meg lehetett keresni.

Azóta voltam az USA-ban az amerikai-magyar kapcsolatokat tanulmányozni, ösztöndíjas fordító az Európai Bizottság Fordítói Főigazgatóságán, csináltam riportokat ittélő külföldiekkel a céljaikról, a beilleszkedésükről, EU-s pályázatokat fordítottam, cikkeket írtam, részt vettem már esélyegyenlőségi kampányban, most pedig egy cégnél fordítok, utazásokat és delegációk fogadását szervezem meg. Ezen felül angol delegációs szaknyelvet, és a másik „pösze” nyelvet, a spanyolt tanulom. Már nagyon könnyen be tudok illeszkedni egy közösségbe, nagyon szeretnek és elfogadnak, és szeretik bennem, hogy vidám, optimista nő vagyok.

Mára már csak a jobb kezemet maradt vissza egy kis feszesség. Azóta jártam ír-görög táncházba, rock’n’ rollra, afrikai táncra és most zumbára járok és külön még masszásra. A tánc nagyon jól fejlesztette a mozgáskoordinációmat. Ez egy nagyon hosszú út volt, mind lelki, mind fizikai szempontból, mind pedig a társadalomban. Az Európai Unióba való belépésünk után kezdett el ez a téma Magyarországon mind nagyobb teret kapni, mivel EU-s jogszabály is előírja, hogy minden tagállamnak részt kell vennie az esélyegyenlőségben, át kell alakítania az épületeket, a közlekedési megállokat, és társadalmilag is foglalkozni kell ezzel a kihívással. Ez Magyarországon 2004 után kezdődött el, míg Angliában a ’70-es években, és ott is kellett egy jó 20 év, míg a társadalom átállt a más emberek berendezkedésére, és toleráns lett, de ez a folyamat még mindig tart ott is.